top of page

Nonprofit Branding Lab | Hat Alkalmas Workshop Sorozat Civil Szervezeteknek


Az üzleti világban a hatásos branding és marketing stratégiák kritikus jelentőségűek, és ez a nonprofit szektorban sincs másképp. Az Appy-vel közösen szervezett Nonprofit Branding Lab workshop sorozatunk egy egyedülálló lehetőség a hazai nonprofit szervezetek számára, hogy elmélyüljenek a hatékony branding és marketing stratégiák kialakításában.

A hat alkalmas workshop során – melyet 2023 szeptember és december között, kb. két-három hetente, pénteki napokon, 9:30-tól 13:30-ig tartunk – részletes betekintést nyújtunk a nonprofit brandépítés és marketing alapelveibe. Ezen felül, minden alkalom után egy 45 perces online konzultációval támogatjuk a résztvevő szervezeteket.


A workshopokra lehetőség van egyenként jelentkezni, de érdemes végig részt venni rajtuk, hiszen lépcsőzetesen épülnek egymásra. A program nem csak azoknak ajánlott, akik még csak most ismerkednek a branding és marketing alapjaival, hanem azoknak is, akik konkrét kérdésekkel, problémákkal érkeznek. Az átfogó tananyag az alapoktól egészen az innovatív digitális megoldásokig és a fundraising-ig terjed, így mindenkinek értékes tudást és eszközöket nyújt a hatékonyabb társadalmi hatás és bevételnövelés eléréséhez.


A témakörök, amelyeket a 4 órás workshopokon átveszünk, és amelyekkel kapcsolatban a havi 1 alkalmas online konzultációt igénybe lehet venni:


→ Szeptember 15: A nonprofit brand anatómiája. Vizuális branding és kulcsüzenetek finomítása.

Az első workshopon mélyrehatóan megvizsgáljuk a nonprofit brandépítés folyamatát. Tanulmányozzuk, hogyan alakul ki egy hatékony brand stratégia, ami támogatja marketing és fundraising céljaidat. Emellett a vizuális brandingre is összpontosítunk, ahol a stílus és kulcsüzenetek finomításával erősítjük a kommunikációt.


→ Október 6: Célcsoportok, szegmensek, perszónák. Stratégiai partnerek és influenszerek.

A második alkalommal mélyebben ásunk a célközönségeid megértésébe. Szegmensek és perszónák kialakításával pontosabban és hatékonyabban szólíthatjuk meg a támogatóidat. Ezenkívül a stratégiai partnerkapcsolatokról és influenszerek bevonásáról is tanulunk, hogy a márkád és a szervezeted még szélesebb körben legyen ismert.


→ Október 27: Marketing stratégia. Karácsonyi kampány és fundraising tervezés.

A harmadik alkalommal fókuszba kerül a hatékony marketing stratégia tervezése, különös tekintettel a karácsonyi fundraising időszakra. Megtanulhatod, hogyan tervezz és építs fel tartalmakat és kampányokat, és innovatív megközelítéseket és bevált gyakorlatokat mutatunk be a sikeres kommunikáció megtervezéséhez.


→ November 17: Történetmesélés technikák. Videós és interaktív tartalmak.

A negyedik alkalmon mélyebben elmerülünk a történetmesélés világába. Hatásos narratívák készítésének technikáit sajátítjuk el, hogy érdeklődést keltsünk és érzelmeket hozzunk létre a követőbázisodban. Emellett megismerkedünk a videós és interaktív tartalmak előnyeivel és technikáival is, hogy még mélyebb kapcsolatot építhessünk ki a támogatóiddal.


→ December 1: Vállalati CSR kampányok és projektek.

Az ötödik alkalmon belevetjük magunkat a vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) világába. Megismerjük, hogy mi szükséges ehhez a típusú partnerséghez, és hogy hogyan építhetsz fel és irányíthatsz sikeres CSR projekteket vállalati partnerekkel – mindezt a jó ügy támogatásához és a hosszú távú hitelesség kialakításához a márkád és a szervezeted számára.


→ December 15: 2024-es évre branding és marketing tervezés.

Az utolsó alkalmon a jövő tervezése kerül előtérbe. Készítünk egy átfogó kommunikációs tervet a 2024-es évre, figyelembe véve az új kihívásokat, trendeket, technológiai megoldásokat és lehetőségeket. A prioritások és stratégiai irányok kidolgozása segít abban, hogy a szervezet hatékonyabban érje el céljait a következő évben.


Ár: 35.000 Ft/workshop (ÁFA nélkül). Azok számára, akik mind a 6 alkalmon részt szeretnének venni, 10%-os kedvezményt ajánlunk fel, egyösszegű fizetés esetén (189.000 Ft). A kedvezményt szeptember 14-ig lehet igényelni!


Szakmai vezető: Jakab Luca

Szakmai partner és helyszín: Appy nonprofit fejlesztő és co-working iroda,

1066 Budapest, Nyugati tér 1-2., www.appy.hu






From Inspiration to Implementation: Building Inclusive Brands in Hungary
A helyek száma korlátozott. A 10%-os kedvezményt 2023. szeptember 14-ig lehet igénybe venni.


Miért kulcsfontosságú a branding és a marketing a nonprofit szervezetek számára?



A nonprofit szektorban a branding (márkaépítés) és a marketing olyan két kulcsfontosságú terület, amelyek nélkülözhetetlenek a szervezetek sikeres működéséhez és missziójuk eléréséhez. Segítenek a nonprofitoknak megteremteni és fenntartani a kapcsolatot a különböző célközönségeikkel, ezáltal lehetővé téve hogy minél többen támogathassák a szervezetet akár támogatóként, önkéntesként, vagy munkatársként.


Mi az a Nonprofit Branding (Márkaépítés)?


A nonprofit branding vagy márkaépítés azt jelenti, hogy egy szervezet tudatosan és következetesen alakítja ki és erősíti a saját márkáját. A márka magába foglalja a szervezet nevét, logóját, színeit, hangnemét, de ennél sokkal többet is. A nonprofit márka azokat az értékeket, célokat és történeteket is képviseli, amelyek az adott szervezetet jellemzik, és amelyek vonzóvá teszik a támogatók számára.


A nonprofit branding lényegében arról szól, hogyan látja egy nonprofit szervezet közönsége a szervezetet. A jó márka azonosítja, megkülönbözteti és kiemeli a szervezetet a versenytársaktól, és erős érzelmi kapcsolatot épít ki a támogatókkal. Mindez hozzájárul a márka/brand iránti hűséghez, az ismertséghez és a megbízhatósághoz.


Mi az a Nonprofit Marketing?


A nonprofit marketing egy olyan stratégiailag megtervezett folyamat, amelynek célja a nonprofit szervezetek üzenetének és küldetésének hatékony eljuttatása a célközönséghez. A nonprofit marketing kiterjed az online és offline kommunikáció területére is, és olyan eszközöket használ, mint a közösségi média, hírlevelek, események, tartalomkészítés és még sok más.


A nonprofit marketing segít a szervezetnek megismertetni az ügyét, és meggyőzni az embereket, hogy csatlakozzanak hozzá vagy támogassák. A hatékony nonprofit marketing stratégiák segíthetnek növelni a brand ismertséget, az adományokat, a támogatók számát és a célközönség részvételét.



Miért fontos mindez a nonprofit szervezetek számára?


Márkaismertség és megbízhatóság: Egy erős nonprofit márka segít abban, hogy a szervezet ismert legyen a célközönség számára, és megbízhatóságot sugározzon. Ez növeli a támogatók hűségét és az ismétlődő adományokat.


Erős érzelmi kapcsolat kialakítása a célközönséggel: A nonprofit márka lehetővé teszi az érzelmek felkeltését és a közönséghez való kötődés kialakítását. Ahhoz hogy lojális támogatói kör jöjjön létre, a a célközönségnek erős érzelmekkel kell rendelkeznie az ügy iránt, amit a nonprofit képvisel.


Adománygyűjtés hatékonyságának növelése: A hatékony branding és marketing stratégiák növelik a fundraising kampányok hatékonyságát, ezáltal a jól felépített márka és marketing hozzájárul a pénzügyi stabilitáshoz és hosszú távú sikerhez.


A jó ügy képviseletének erősítése: A nonprofit marketing segítségével a szervezet hatékonyan kommunikálhat az adott ügyről és tevékenységeiről. Ez pedig növeli a közönség tájékoztatottságát és elkötelezettségét.


Támogatói bázis növelése: A megfelelően megtervezett marketing és branding segít növelni a támogatók és önkéntesek számát, ezáltal segítve hogy minél többen legyenek aktívak a szervezet tevékenységében.


Összességében a nonprofit szervezeteknek azért érdemes befektetniük a márkaépítésbe és marketingbe, mert az ezekbe fektetett idő, pénz és energia idővel megtérül. A hatékony branding és marketing stratégiák segítenek a szervezeteknek növelni az ismertségüket, a célközönség lojalitását, adományokat és támogatókat szerezni, illetve gyorsabban és hatékonyabban elérni a missziójukat.


Ha kérdésed van a workshop sorozattal kapcsolatban, lépj velem kapcsolatba az info@lucajakab.com email címen.

bottom of page